Apple iPad

“Megkésve bár, de törve nem…” szól az idézet, ami ide is igaz, mert nem mi vagyunk az elsők akik írunk erről a kütyüről. Hogy miről is van szó?

Természetesen Apple iPad, az apple új üdvöskéje,  amiről már sok helyen sokmindent lehetett olvasni, én most itt megpróbálom összefoglalni a lényeget.

Apple iPad 0011 Apple iPad

Ipad

Egy nagyon nagyra nőtt apple iphone-hoz tudnám hasonlítani, mert ugyanazt a rendszert futtatja mindkettő (bár álítólag ipadhez továbbfejlesztették, de nem hiszem, hogy gyökeres lenne a változás). Azt mondjuk hiányolom, hogy kihagyták ismételten a flash támogatását. Ne térjünk el a lényegtől (mindig elkalandozom) a leglényegesebb előnye a teljes érintőképernyő, nem kell billentyűzet, mégis jól lehet majd kezelni, és netezni rajt.

Mindössze 1.3 cm vastag, és 800 grammot nyom. 1024*768-as felbontáson dolgozik a gép, amit egy közel 10 collos képernyőn jelenít meg. Érdekesség még, hogy az Apple saját processzorát tette bele, az A4-et, ami 1 Ghz-s. Hogy tökéletes kapcsolatunk legyen lesz benne Bluetooth 2,1, GPS, WiFi, 3G modem-is.

Az én véleményem a kütyüről, hogy szép, és jó, de nem olyan forradalmi, mint amekkorának hirdeti az Apple az iPadot. Már volt sok hasonló kezdeményezés is.


Megosztom másokkal is:

IWIW

Twitter

digg

Facebook

E-mail

A cikket weart írta, aki eddig 109 alkalommal írt az oldalra.

Én vagyok a PC Blog tulajdonosa, és az egyik szerzője. . Szeretek twitterezni és facebookozni. Egy kis informatikai céget vezetek, melynek fő profilja a weblap fejlesztés, és a grafikai munkák.

Egy hozzászólás itt: “Apple iPad”

  1. Az apple csak jó cuccokat gyárt szerintem még egy jó ideig akármi is az?!
    …megéri az árát:)

Leave a Reply